Felújítás: két szakaszon is megújul az 5-ös főút Szeged belterületén

​A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában az 5-ös főút két, Szeged belterületi szakaszának felújítása indul el 2018. június 4-én.

A hazai forrásból megvalósuló útfelújítások keretein belül, Szeged belterületén az első ütemben az 5-ös főút Kossuth Lajos sugárút és Hajnóczy utca közötti szakasza újul meg, a második ütemben pedig a Kálvária sugárút – Gogol utca közötti rész. A főút burkolatának két rétegű erősítése mellett a kiemelt szegélysor és az érintett közmű szerelvények is megújulnak. Az érintett szakaszokon a buszmegálló öblök bazaltbeton burkolatot kapnak. A két Mindkét szakaszon a munkavégzés egy időben kezdődik, a beruházás teljes költsége eléri a 250 millió forintot.

A munkaterületeket 2018. június 4-én, hétfő 10 órakor adja át a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezőnek. Az első ütem várhatóan 2018. szeptember 1-ig, míg a második 2018. július 3-ig tart majd. Az érintett területeken jellemzően kétszer egy sávon közlekedhetnek majd az autósok, 30 km/órás sebesség korlátozás mellett. Az iskolai szünetben a személygépjármű forgalom teljes mértékben kitiltásra kerül.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! A korlátozások és a kivitelezési munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

A korlátozáshoz kapcsolódó forgalmi viszonyokról a közlekedők a nap 24 órájában tájékozódhatnak a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon. 

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS