Az idei közfoglalkoztatási programban 1600 embernek adhat munkát a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

​Rendezettebb útkörnyezet, munkalehetőség.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan idén is részt vesz a kormány által meghirdetett közfoglalkoztatási programban. A közútkezelő mintegy 1500 embernek tud munkát biztosítani idén márciustól, 2019. február végéig. A munkavállalók országosan mintegy 93 mérnökségen állhatnak majd munkába.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018. március 1-től megkezdte az idei közfoglalkoztatási programban alkalmazott munkavállalók ütemezett felvételét. Többségük a napi nyolc órás munkavégzés során az országos közúthálózat környezetét tisztítják és tartják majd rendben, így az elgazosodott, rendezetlen zöldterületeket kaszálják, parlagfüvet irtanak, árkokat takarítanak, valamint összeszedik az utak menti területeken elszórt, vagy illegálisan lerakott szemetet. Lesznek olyanok is, akik adminisztrátorként segítik elő a program sikeres végrehajtását a munkavállalók időadatainak rögzítésével, munkájuk koordinálásával. A résztvevők által végzett munka egyfelől hozzájárul a közúthálózat megítélésének javulásához, másfelől az utazóközönség elégedettségére is hatással lesz, mivel az út környezete tisztábbá, rendezettebbé válik.
A programba azok jelentkezhetnek, akik regisztrált álláskeresők, a munkaügyi központ kiközvetítette őket, vállalták a munkavégzést és a foglalkoztathatósági vizsgálaton a munkakör betöltésére alkalmas minősítést kaptak. A közfoglalkoztatás során a tartósan munkanélküliek is több hónapig jövedelemforráshoz juthatnak, mely elősegítheti az életkörülményeik, az önértékelésük és az önbizalmuk javulását, valamint az elsődleges munkaerőpiacra történő visszatérésüket.

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS