Aktuális útviszonyok, korlátozások a hófúvások miatt, 12.30 órai állapot

​Útinform szolgálatunk déli összesítése alapján Vas megyében továbbra is teljes útzár van a Gyóró-Csepre, a Karakó-Jánosháza, az Egyházasdaróc-Nagykölked, a Vönöck-Kemenessömjén, az Őrimagyarósd-Viszák, a Mersevát-Kemenesszentmárton összekötő úton, illetve a bucsui bekötőúton, továbbá Rum és Rábatöttös, valamint Meggyeskovácsi és Csempeszkopács között. Ugyanakkor a Rimány és Szőce közötti úton már feloldottuk az útzárat. Győr-Moson-Sopron megyében a Vitnyéd-Iván, az Iván-Szakony, a Nemeskér-Egyházasfalu összekötő úton, Gyóró közelében, Hidegség és Nagycenk, Balf és Fertőrákos, Páli és Edve, Vadosfa és Magyarkeresztúr, illetve Kapuvár és Öntésmajor között van érvényben teljes útzár. Zala megyében a Gelse-Pölöskefő, az Újudvar-Magyarszerdahely és a Gelse-Zalaszentbalázs összekötő úton, valamint a sármelléki és kehidakustányi bekötőúton találkozhatnak korlátozással a közlekedők. Tolna megyében a 61-es és 65-ös főúton, illetve Veszprém megyében a 82-es főúton megszűnt a 7,5 tonnánál nehezebb járművek korlátozása. Ugyanakkor Zala megyében a 61-es és 75-ös főúton a nehézgépjárművek továbbra sem közlekedhetnek. A magyar-horvát határszakaszon a horvát hatóságok Letenyén, a határátkelőnél továbbra is szüneteltetik a 7, 5 tonnánál nehezebb kamionok átléptetését.
 
Társaságunk valamennyi bevethető gépe az utakon teljesít szolgálatot, Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből pedig több hómarásra is alkalmas munkagépet csoportosítottunk át a nyugat-dunántúli területekre. Hétfő óta egyébként 8600 tonna sót és 908 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattunk ki a síkosságmentesítési munkáink során.
 
Továbbra is arra kérjük az autósokat, hogy fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és csak megfelelő mintázatú, profilmélységű téli gumikkal induljanak útnak és érdemes még az utazás előtt tájékozódniuk! A legfrissebb és leggyorsabb információt társaságunk megyei diszpécsereitől és Útinform szolgálatunk munkatársaitól szerezhetik be, továbbá minden telefonos elérhetőségünk megtalálható awww.utinform.hu és awww.kozut.hu oldalon. Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként teszünk közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők:http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.
 
Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS