Péntek reggeli aktuális út-és látási viszonyok az országos közúthálózaton

Az előrejelzések alapján a hét utolsó munkanapján több helyen megszűnik a havazás, de a dél-nyugati megyékben ma is további 5-10 centiméternyi friss hó hullhat, Vas és Zala megyében pedig továbbra is hófúvások lassíthatják a közlekedést. A szakemberek ezért arra kérik az autósokat, hogy utazás előtt mindenképpen tájékozódjanak az aktuális út- és látási viszonyokról.
 
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának péntek reggeli összesítése alapján az ország nagy részén borult, felhős az ég. Havazást, hószállingózást csak Vas, Zala, Somogy és Veszprém megyéből, illetve az ukrán határ térségéből jeleztek. A gyorsforgalmi-, a fő- és mellékutak mindenhol jól járhatóak, a kiszórt sótól nedvesek, csak a Nyugat-Dunántúlon számíthatnak a havazásban és hófúvásban érintett területeken időszakosan latyakos, hókásás szakaszokra az autósok. Elsősorban Vas megyében továbbra is számos útszakaszon lassítja a közlekedést a hófúvás, a megyében szinte valamennyi térség érintett, összesen mintegy 50, elsősorban mellékúti szakaszon találkozhatnak ilyen jelenséggel az autósok. A látási viszonyok ugyanakkor országszerte jók, a hőmérséklet –4 és +1 fok között változik.
 
A társaság a havazásban és hófúvásban érintett területeken péntek kora reggel közel 300 saját munkagéppel végezte a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat, ezen kívül bérelt és úgynevezett lehívható munkagépek is szolgálatot teljesítenek az országos közúthálózaton. Hétfő óta 25 ezer tonna sót és 600 ezer liter kálcium-klorid oldatot juttattak ki a szakemberek a síkosságmentesítési feladataik elvégzése során.
 
Az előrejelzések alapján pénteken az ország délnyugati részén várható a legtöbb csapadék: ott még újabb 5-10 cm hó eshet, nyugaton és a középső országrészben néhány centiméter valószínű, amelynek a nagy része napközben olvadni fog. Elsősorban a Nyugat-Dunántúlon a 40-45 km/óra körüli széllökések okozhatnak továbbra is hófúvásos szakaszokat. Szombaton a dél-nyugati tájak kivételével megszűnik a havazás. Vasárnap változóan felhős idő várható, több-kevesebb napsütéssel, néhol hózápor előfordulhat. Az északkeleti, északi szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik, ezért hófúvásokra lehet számítani a hét utolsó napján is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -14 fok között alakulhat majd, de a havas, szélvédett tájakon -15 fok alá is lehűlhet a levegő.
 
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a fentiek miatt arra kéri az autósokat, hogy továbbra is fokozott óvatossággal, az út- és látási viszonyoknak megfelelően közlekedjenek és csak megfelelő mintázatú, profilmélységű téli gumikkal induljanak útnak és érdemes még az utazás előtt tájékozódniuk! A legfrissebb és leggyorsabb információt a társaság megyei diszpécsereitől és Útinform szolgálatának munkatársaitól szerezhetik be, továbbá minden telefonos elérhetőségük megtalálható awww.utinform.hu és awww.kozut.hu oldalon. Az Útinform weboldalán kora reggeltől késő estig, minden nap háromóránként tesznek közzé országos összesítést az aktuális útviszonyokról, erről ezen a linken tájékozódhatnak az érdeklődők:http://utinform.hu/hirek/ut-es-latasi-viszonyok-a-kozutakon-2017-2018.
 
 Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS