A Magyar Közút téli üzemmódra vált – közel 3580 fő dolgozik a téli feladatok ellátásán


Az enyhe novemberi időjárástól függetlenül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hónap 10. napjától kezdődően az ország teljes területén téli üzemmódra váltott. Ez azt jelenti, hogy országosan 93 mérnökségén keresztül, közel 3850 fővel látja el a társaság a mintegy 32 ezer kilométeres közúthálózaton a téli feladatokat, 0-24 órás ügyeleti szolgálat mellett.
Minden év november 10. napjától téli üzemmódra vált a Magyar Közút Nonprofit Zrt., ez az idei évben sincs másként. Így országosan 19 megyei igazgatóságán, 93 mérnökségén és a központi irányításban is 0-24 órás szolgálatra állnak át a szakemberek. A téli hónapokban a társaság elsődleges feladata a hóeltakarítás és a síkosságmentesítés, valamint – megfelelő időjárási körülmények között – a téli kátyúzás. A következő hónapokban közel 3850-en dolgoznak váltott, 12 órás műszakokban a téli útüzemeltetési feladatok ellátásán, koordinációján.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a 2017-2018-as téli szezonban az országos közúthálózaton 725 sószóróval és hóekével felszerelt nehézgépjárművet állít hadrendbe. Ezek mellett 214 rakodógép és 170 hómaró adapterrel is felszerelhető univerzális eszközhordozó lát el 0-24 órás szolgálatot. A téli géppark felkészítésén túl a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezdőkészleten mintegy 200.000 tonna útszóró sóval, 777 tonna kálcium-klorid granulátummal, 1 millió liter kálcium-klorid oldattal és 8900 tonna érdesítőanyaggal néz szembe a következő időszak kihívásaival. Ezen kívül a megelőző védekezésre idén is nagy hangsúlyt fektet a társaság: azokon a szakaszokon, ahol az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagyobb a hófúvások előfordulási lehetősége, ott a hófogórácsok és hálók kihelyezését elvégezték a szakemberek, ez összesen mintegy 760 kilométernyi útszakaszt érint.
A téli hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat idén is az egyes útszakaszok hierarchikus rendje szerint látja el a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Mivel közel 32 ezer kilométernyi útról van szó, a munkálatokat minden esetben előzetes ütemterveknek megfelelően végzik el a szakemberek: ez azt jelenti, hogy először az országos közúthálózat ütőerének számító autópályákon, autóutakon és főutakon, majd a felüljárókon és hidakon kezdik meg a beavatkozást, ezt követi a településeket összekötő mellékutak, illetve alacsony forgalmú bekötőutak hóeltakarítása vagy síkosságmentesítése. A hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákon túl az úthálózati szerepük alapján fontos szakaszokon preventív jellegű sózást is végeznek, ez a forgalmas autópályákat, autóutakat és főutakat érinti elsősorban. Fontos ugyanakkor kiemelni, hogy a hóeltakarítást csak akkor tudják megkezdeni hatékonyan a társaság szakemberei, ha a lehullott hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert, az alatt csak sózásra van lehetőség, megelőzve a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását.
Mindent figyelembe véve a társaság folyamatos munkavégzése mellett is fel kell készülnie az autósoknak arra, hogy intenzívebb havazás esetén téliesebb útviszonyokkal találkozhatnak az országos közúthálózaton is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkagépei és szakemberei minden esetben ütemezetten és összehangoltan végzik a hóeltakarítást, folyamatos havazás esetén ezért egy-egy útszakaszra adott esetben többször is vissza kell térnie a gépeknek. A téli hóeltakarításban és síkosságmentesítésben dolgozó nehézgépjárművek fordulóköre akár 2-5 óra is lehet, ezen időszak alatt pedig időjárástól függően akár újabb 5–10 centiméternyi hó is hullhat a burkolatra, vagyis újabb beavatkozást kell végeznie a munkagépeknek, amíg a havazás el nem áll. Ezért a szakemberek mindenképpen arra kérik az autósokat, hogy nyári gumijaikat még a tartós fagyok előtt cseréljék át téli közlekedésre alkalmas abroncsokra. Továbbá utazás előtt feltétlenül tájékozódjanak az aktuális útviszonyokról, hogy fel tudjanak készülni az esetleges lassúbb haladásra vagy rendkívüli helyzetekre.
Az aktuális útviszonyokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei diszpécserszolgálatai mellett a társaság útinformációs osztályánál is érdeklődhetnek. Awww.utinform.hu oldalon számos hasznos közlekedési információhoz juthatnak a közlekedők, de a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatának munkatársai a 06-1-366-2400-ás telefonszámon is elérhetőek.
További hasznos téli közlekedési tanácsot és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. téli munkavégzésével kapcsolatos információt a társaság weboldalán a következő linkre kattintva érhetnek el:http://internet.kozut.hu/Lapok/teli-tanacsok.aspx

Magyar Közút Nonprofit Zrt.
Kommunikációs osztály

Számláló

Számláló

KILOMÉTERNYI ÚT
FŐ MUNKAVÁLLALÓ
VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG
MÉRNÖKSÉG
LABOR
MÉRŐÁLLOMÁS
31000

KILOMÉTERNYI ÚT

6000

FŐ MUNKAVÁLLALÓ

19

VÁRMEGYEI IGAZGATÓSÁG

80

MÉRNÖKSÉG

8

LABOR

23

MÉRŐÁLLOMÁS