Szerdán indul a Tour de Hongrie – Vasárnapig ideiglenes korlátozásokra lehet számítani számos szakaszon

Szerdán indul a Tour de Hongrie – Vasárnapig ideiglenes korlátozásokra lehet számítani számos szakaszon

Általános hír
Szerdán, május 12-én Siófokról indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen 792 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és a tavalyi végcélt, Kékestetőt érintve, idén egészen a budapesti Hősök teréig tart majd. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál. A kerékpáros versenyen az idei távot a nemzetközi mezőny öt nap alatt, május 12. szerda és május 16. vasárnap között teszi meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny május 12-én Siófok és Kaposvár között kezdődik, majd 13-án Balatonfüred és Nagykanizsa, 14-én Veszprém és…
Read More
„A vasút világa – „sínes” álmok!” – rajz-, fotó- és kreatív pályázat

„A vasút világa – „sínes” álmok!” – rajz-, fotó- és kreatív pályázat

Érdekességek
​Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Agrárminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Európa legnagyobb közlekedéssel összefüggő környezetvédelmi kampányához csatlakozva, „A vasút világa – „sínes” álmok!” címmel rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatot hirdet gyerekeknek és felnőtteknek. A rajzokat, fotókat és egyéb alkotásokat 2021. július 15-ig, elektronikus úton lehet benyújtani. A pályázók által beküldött alkotások bemutathatják az általuk elképzelt,ideális vasúti közlekedést vagy emlékeikben fellelhető vasúti utazás élményeit, legyen az múltbéli vagy jövőbe mutató illusztráció. A pályaművekben ábrázolhatják többek között kedvenc mozdonyaikat, gyorsvonatokat, árut- vagy személyeket szállító vonatokat, erdei kisvasúton pöfögő vasparipákat, villamosokat, nagy pályaudvarokat vagy kis megállóhelyeket, illetve mindehhez fűződő utazásaik emlékeit, melyhez csak saját fantáziájuk szabhat határt. A pályázat részletei itt találhatóak: [wpdm_package id='11059']
Read More
Szavazz a 2021-es Év Kerékpárútjára!

Szavazz a 2021-es Év Kerékpárútjára!

Általános hír
A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében a KTE Közlekedésbiztonsági Tagozata, az Aktív Magyarország, az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Magyar Kerékpárosklub pályázatára március 19. és április 4. között 46 pályázat érkezett. A szakmai zsűri ezekből válogatta ki a 11 legjobbat, melyekből a nagyközönség választhatja ki Magyarország kedvenc bringaútját május 10-ig. Az Év Kerékpárútja címet az a kerékpárút kaphatja meg, amely turisztikai és közlekedésbiztonsági szempontból példaértékű útvonal. A pályázat célja, hogy a kerékpározók, kerékpáros turisták megismerjék az ország legizgalmasabb útvonalait. Emellett a kampány felhívja a nagyközönség figyelmét, hogy az utak építése, fejlesztése és fenntartása is folyamatos munkát igényel. Ezért a jelöltek közé bekerültek régebbi, de jól karbantartott szakaszok is. A Közlekedési Kultúra Napja és a kampány legfontosabb mondanivalója, hogy a kerékpárutak csak akkor érik…
Read More
Háromnegyedével többen bicikliztek tavaly a Balatonnál és a Tisza-tónál

Háromnegyedével többen bicikliztek tavaly a Balatonnál és a Tisza-tónál

Információ
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából országszerte több mint 100 helyszínen elvégzett kerékpáros forgalomszámlálás adatai vélhetően részben a járványhelyzetnek betudható fordulatot jeleznek. Míg korábban a szabadidős és turisztikai célú biciklizés lendületes bővülése volt jellemző, a 2020-as mérés szerint negyedével-harmadával többen pattantak nyeregbe a hétköznapokon. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tavaly júliustól októberig végzett kézi forgalomszámlást 106 helyszínen, Budapesten kívül az ország minden részében, megyénként akár 6-7 ponton is. A szakemberek egy-egy nyári hétköznapon és hétvégén, majd egy őszi hétköznapon napi 15 órában, reggel hattól este kilencig, óránkénti bontásban rögzítették az elhaladó kerékpárosok számát. A helyszínek többségén a megelőző évek hasonló felmérései során is dolgoztak, közel kétharmadukról már négyévnyi adat áll rendelkezésre. A 2020-as mérési eredmények a korábbi trendet folytatva a szabadidős forgalom nagymértékű, átlagosan 17 százalékos növekedését mutatják. Új jelenség,…
Read More