Szombaton indul a Tour de Hongrie – szerdáig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes korlátozásra

Szombaton indul a Tour de Hongrie – szerdáig számos szakaszon számíthatnak a közlekedők ideiglenes korlátozásra

Lezárás
Szombaton, augusztus 29-én Esztergomból indul az ország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie. A verseny összesen több mint 826 kilométernyi, zömében országos közúton zajlik majd és egészen a Kékestetőn kijelölt célig tart. A verseny útvonalán a közlekedők több helyszínen is ideiglenes, teljes pályás mozgó forgalomkorlátozással találkozhatnak, ezért az érintett szakaszok forgalmi helyzetéről érdemes lesz még utazás előtt tájékozódniuk a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál. A Tour de Hongrie kerékpáros verseny távja idén összesen 826 kilométer lesz, melyet a nemzetközi mezőny öt nap alatt, augusztus 29. szombat és szeptember 2. szerda között tesz meg. A verseny során a kerékpárosok szinte teljes egészében országos közúton, fő- és mellékúti szakaszokat egyaránt érintve mérhetik össze tudásukat. A nemzetközi verseny augusztus 29-én, Esztergomból indul, majd 30-án Debrecen és Hajdúszoboszló, 31-én Karcag és Nyíregyháza,…
Read More