Nő a forgalombiztonság a megújult 1401-es jelű Győr-Mosonmagyaróvár összekötő úton

Hírek
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Győr-Moson-Sopron megyében a 1401-es jelű Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út több mint 2 kilométeren teljes körűen újult meg. A TOP-1.3.1-15-GM1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Győr-Moson-Sopron megyében I.” elnevezésű projektet a Társaság 797 millió forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 2 kilométeren vehették birtokba a közlekedők a 1401-es jelű utat. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a Duna Aszfalt Kft. mintegy bruttó 289,9 millió forintból valósította meg a beruházást. A Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út érintett szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelező a teherbírását vesztett szakaszokon a rossz burkolatot elbontotta és új pályaszerkezetet, majd kiegyenlítő…
Read More
Péntek délután átmenetileg szünetelnek a Magyar Közút online Útinform szolgáltatásai

Péntek délután átmenetileg szünetelnek a Magyar Közút online Útinform szolgáltatásai

Információ
Péntek délután, 2019. június 21-én 15 órától várhatóan 18 óráig a Magyar Közút Nonprofit Zrt. informatikai rendszerfrissítést hajt végre, ezért átmenetileg nem lesznek elérhetőek az Útinform online szolgáltatásai és a társaság honlapja, így az e-ügyfélszolgálati bejelentő felülete sem. A tervezett karbantartás a www.utinform.hu weboldal és a kapcsolódó informatikai rendszerek teljes felületét érinti, így például nem lesznek elérhetőek a közúti kameraképek sem a jelzett időszakban. Aktuális forgalmi információkkal kapcsolatban ugyanakkor ebben az időszakban is elérhetőek lesznek az Útinform diszpécserei telefonon a +36-1-336-2400 telefonszámon. A frissítés miatt átmenetileg szünetelni fog a www.kozut.hu oldal is, és az ezen keresztül elérhető e-ügyfélszolgálati felület, a www.uvreoffice.kozut.hu, amin keresztül útvonalengedélyek kérhetőek, illetve a KIRA közlekedési információs rendszer és adatbázis is. A rendszerfrissítés ideje alatt a Magyar Közút Nonprofit Zrt. az érdeklődők és a közlekedők türelmét és…
Read More

Elindult a Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út felújítása

Hírek
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 3216-os jelű út több mint 9 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet. A TOP-131-15-JN1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 3,443 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 9 kilométeren újul meg a 3216-os jelű összekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek 2019. április 30-án adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 130 napot vesz majd igénybe. A Fegyvernek-Tiszafüred összekötő út 24+000-33+345 km szelvényei közötti szakaszának felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról, a süllyedéseknél…
Read More

Elindult a Berekfürdő bekötő út felújítása

Hírek
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2018-ban a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül országosan több mint 526 kilométernyi út teljes körű felújítását indította el. A program egyik elemeként Jász-Nagykun-Szolnok megyében a 34106-os jelű út több mint 2 kilométeres szakaszához kapcsolódóan a kivitelezők már birtokba vehették a munkaterületet. A TOP-131-15-JN1-2016-00001 azonosító számú, „Közlekedésfejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében I.” elnevezésű projektet Társaságunk 3,443 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatásból valósítja meg. A projekt keretében több mint 2 kilométeren újul meg a 34106-os jelű bekötő út. A projekthez kapcsolódóan a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek 2019. április 30-án adott munkaterületet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt., a fejlesztés előreláthatóan 70 napot vesz majd igénybe. A Berekfürdő bekötő út 0+000-2+068 km szelvényei közötti szakaszának teljes körű felújítása során a kivitelezők a kopóréteg profilmarásáról,…
Read More