Burkolat- és hídfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz a 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszán

Burkolat- és hídfelújítás miatt forgalomkorlátozás lesz a 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszán

Munkálatok
Jövő héttől, 2019. június 17-e, hétfőtől folytatódnak a 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszának tavaly elkezdett munkálatai, melyek előreláthatólag 2019. augusztus 16-ig tartanak majd. A Szent István Tisza-híd és az Alcsi Holt-Tisza-híd közötti két és fél kilométeres szakaszon a meglévő aszfaltburkolat felújítására, valamint a Sportreptéri út feletti híd, illetve az Alcsi Holt-Tisza-híd felújítási munkálataira kerül sor. A 4-es főút Szolnok elkerülő szakaszán június 17-én, hétfőn megkezdődnek az előkészítő munkálatok, valamint a hidak felújítási munkálatai is. A Sportreptéri út feletti híd esetében sávelhúzással járó útszűkületre, a Holt-Tisza-híd esetében mintegy 300 méter hosszan félpályás lezárásra kell számítania a közlekedőknek. A Holt-Tisza-híd környezetében a nappali időszakban jelzőőrök, az éjszakai időszakban forgalomirányító fényjelző készülékek fogják irányítani a forgalmat. A szakemberek hétköznap 8 és 17 óra között végeznek munkálatokat a térségben, a megváltozott forgalmi rendre a…
Read More
Javítják a burkolatot az 5-ös főút dabasi szakaszán

Javítják a burkolatot az 5-ös főút dabasi szakaszán

Munkálatok
Az 5-ös főút dabasi szakaszán burkolatjavítást végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A munkálatok 2019. június 13-a, csütörtöktől várhatóan június 21-e, péntekig tartanak majd. A főút dabasi szakaszán folyó munkálatok félpályás zárás, sebességkorlátozás és éjjel-nappal működő váltakozó irányú lámpás forgalomirányítás mellett zajlanak, emiatt a közlekedőknek hosszabb menetidővel kell számolni. A munkálatok ideje alatt a közlekedők türelmét kéri a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kommunikációs osztály
Read More