Megújult a Szolnok-Jászkisér összekötő út majd 7,5 kilométeres szakasza Besenyszögnél, illetve a Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza

Hírek
​Hazai forrásból megújult Jász-Nagykun-Szolnok megyében a Szolnok-Jászkisér összekötő út mintegy 7,5 kilométeres besenyszögi, továbbá a Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakasza. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező, a STRABEL Konzorcium közel nettó 1,1 milliárd forintból készítette el a két beruházást. A Szolnok-Jászkisér összekötő út közel 7,5 kilométeres besenyszögi szakaszának teljes körű felújítása során lokális pályaszerkezet csere történt majd 1800 négyzetméteren. A kivitelező a kopóréteg profilmarásáról, a kiegyenlítő aszfaltréteg és az új kopóréteg terítéséről, új tartós burkolati jelek gépi-és kézi felfestéséről, 284 darab útszélesség jelző oszlop kihelyezéséről, valamint új KRESZ táblák és 1016 méter szalagkorlát cseréjéről gondoskodott, továbbá kiemelt szegély építés mellett 5 pár buszmegálló peron készült, az előírások szerinti 18 méteres gyalogos védőkorláttal. A Szolnok-Tiszasüly összekötő út 5 kilométeres szakaszának teljes körű felújítása során a kopóréteg profilmarása, a kiegyenlítő aszfaltréteg…
Read More

Sikeresen szerepeltek a Magyar Közút dolgozói a V4 rodeo Brno-i döntőjén

Hírek
​Endrődi Iván, Frank István és Somorai Attila útüzemeltető szakmunkások képviselték Magyarországot a V4 Rodeo csehországi döntőjén, akik végül az ötödik, hatodik és nyolcadik helyet szerezték meg. A Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban már több éves múlttal rendelkezik a közútkezelők számára elindított rodeo verseny. Idén mind a 19 megyében előselejtezőket tartott a Magyar Közút Nonprofit Zrt., a megyei bajnokok pedig szeptemberben a társaság martonvásári mérnökségén mérhették össze tudásukat. Az első három helyezett akkor Frank István, Somorai Attila és Endrődi Iván lett, akik így idén Csehországban, a brno-i Autodromban hazánkat képviselhették. A rodeo verseny lényege, hogy egy akadálypályán teljesítenek különböző ügyességi feladatokat a versenyzők. Nehezítésként szóróadapterrel és ekével felszerelt nehézgépjárművel haladnak végig a pályán. A verseny időre megy, ugyanakkor az egyes akadályoknál, ha hibáznak a versenyzők, akkor más-más mértékű büntetőmásodperceket kapnak. Brno-ban is…
Read More