Országszerte elindulnak a teljes körű útfelújítási munkák

Hírek
​A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában két országos útfelújítási program részeként idén mintegy 1200 kilométernyi út teljes körű felújítása indulhat el. A felújítási munkák első körében eddig mintegy 140 szakaszra vonatkozóan adott az elmúlt napokban munkaterületet a társaság a kivitelezőknek, a projektek év végéig ütemezetten, folyamatosan haladnak majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2017. december 13-án publikálta az idei évre tervezett útfelújítási munkáit. A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, illetve a hazai forrásból megvalósuló mintegy 500 projektelemet tartalmazó beruházási csomag első körében március második felében a társaság összesen mintegy 140 szakaszon adott munkaterületet a kivitelezőknek. A két programnak köszönhetően idén csaknem 1200 kilométernyi út felújítása kezdődhet el, ami közel kétszeresen meghaladja a 2016-2017-ben elvégzett 667 kilométernyi útfelújítást. Tekintettel a programok volumenére, a munkálatok több körben, ütemezetten valósulhatnak majd meg. Az…
Read More