Programjaink
2009-ben ismét részt vettünk a „Múzeumok éjszakája” országos programsorozatban. A városi Petőfi Múzeummal közösen rendeztük meg az esti-éjszakai programokat. Tavaly is – ahogyan már tavalyelőtt, nem titkoltan hagyományteremtő szándékkal – beindítjuk működőképes úthengerünket, melyet kipróbálhat, sőt vezethet a közönség. Helyszínt biztosítunk egy éjszakai szabadtéri tárlathoz, illetve játékos vetélkedőt szervezünk az „éjszakai baglyoknak”.
Másik jelentős programunk a Városi Szüret Napok programsorozatba való bekapcsolódás.
2009-ben is, ahogyan már évek óta mindig, hangulatos múzeumkertünk adott otthont a helyi Szürke Verebek jazzbanda és a német stadslengsfeldi testvérváros jazz együttesének esti koncertjéhez, melyhez természetesen társul egy kis eszem-iszom, borozgatás, mulatság is.