Közút Internet

Káresemény 
Fontos tudnivalók - Tennivalók káresemény bekövetkeztekor

Úthibából adódó káreseteket a Magyar Közút Nonprofit Zrt. – káresemény bekövetkezési helye szerint – illetékes megyei igazgatóságán lehet bejelenteni személyesen, postai úton vagy e-mailen. (Az elérhetőségek a www.kozut.hu weboldal Kapcsolat menüpontjában találhatóak.)

Kárigényt a gépjármű tulajdonosa, illetve az általa meghatalmazott személy érvényesíthet, ezért a gépjármű forgalmi engedélyének másolatát is szükséges csatolni a bejelentéshez.

A weboldalon található kárbejelentő lapot, melyet a személyes bejelentéskor vagy előzetesen is ki lehet tölteni és elküldeni a kárbejelentéssel együtt, célszerű csatolni továbbá a kár összegét, bekövetkeztét igazoló iratot, például fényképet, tanúnyilatkozatot, rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyvet, szakszervizi, biztosítói javítási kalkulációt, javítási számlát.

A bizonyítási teher a kárigénylőt terheli, tehát a károsultnak kell igazolnia, hogy a kár ott és úgy következett be, ahogy ő bejelenti. Pontosan le kell írni, hogy hol, mikor, mi történt.

A benyújtott adatok alapján munkatársaink nyilvántartásba veszik a káreseményt, amennyiben szükséges hiánypótlásra szólítják fel a bejelentőt, majd a rendelkezésre álló adatok alapján kivizsgálják a kárigényt.

Munkatársaink a bejelentést követően haladéktalanul tájékoztatják a biztosítási partnerüket annak érdekében, hogy a kárszakértő egyeztessen telefonon a kárbejelentővel a kárfelvétel részleteiről.

Társaságunk a kivizsgálás eredményeként dönt a kárigény elismeréséről, vagy elutasításáról. Elismerés esetén az elismerő nyilatkozatunkat felterjesztjük a biztosítóhoz, aki a saját vizsgálatát követően hoz döntést az ügyben.

A kárigénylő az elutasítás ellen polgári peres eljárás keretében élhet jogorvoslattal.

Állami Autópálya Kezelő Zrt. Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Magyar Fejlesztési Bank Zrt.Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Impresszum | Jogi közlemény | Kapcsolat

© Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2009
Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer 8 szükséges! Minimum felbontás: 1024x768